Blog

Egy újabb sikeres tűzjelző rendszer kiépítés

Ha léteznek kiemelten tűzveszélyes területek, akkor egy dohánygyár mindenképpen ezek között említendő. Szerencsére tudják ezt a Continental Dohányipari Zrt-nél is, így az új gyártócsarnok építésekor a világszínvonalú Siemens tűzjelző rendszert építhették be kollégáink.


2021. utolsó harmada sem telhetett el az SBT Protect-nél kiemelt jelentőségű projektben történő közreműködés nélkül. A Sátoraljaújhelyen található Continental Dohányipari Zrt. új, 3 szintes gyártó és tárolócsarnok felépítése mellett döntött, melyben Siemens tűzjelző rendszernek szavaztak bizalmat. Az épület pince- földszint- emeletekből álló, közel 6.000 m2 hasznos alapterületű komplexum, mely három ponton csatlakozik a meglévő épületekhez. A kiépítés során az egyik nehézséget az épület elhelyezkedése okozta, hiszen a telephely „közepén” található, így minden üzemeltetői előírást betartva kellett a kivitelezési munkákat, a megadott határidőre, hiba és hiánymentesen megvalósítani.

A projekt során a Siemens Sinteso termékcsalád került alkalmazásra a tervezési és kivitelezési fázisban. A rendszer alapját az FC2040 négy hurkos tűzjelző központ képezi, mely a csarnok földszinti területén került elhelyezésre. Az épület szintjei különálló hurkokat alkotnak, negyedik hurokként pedig a vezérlő hurok látja el a vezérlések végrehajtását, az azon található modulok segítségével. A rendszer felügyeletét a porta épületben, 24 órás munkakörben dolgozó őrszolgálat látja el, ahol egy FC2020 típusú tűzjelző központ került telepítésre, a csarnok tűzjelző központjával hálózatba kötve.


Az épület pinceszintjén kiszolgáló helyiségek találhatók, mint karbantartó műhely, TMK raktár illetve egyéb gépészeti és elektromos helyiségek. Az új csarnok a pince szinten egy ponton összekötött a meglévő épületek egyikével, melyen szállítópálya halad végig.


A földszinti területen gyártási tevékenység zajlik, míg az emeleten tárolás. Az emeleten további két ponton létesült összekötő folyosó. Az objektumban a nap 24 órájában nagy számban vannak jelen munkavállalók, így a hatékony tűzvédelem kiemelten fontos szerepet kapott.

A védelem kialakítása teljeskörű, melyet a Siemens FDOOT241-A9 multi- kritérium érzékelőjével oldottunk meg. Iroda, illetve öltöző területeken optikai füstérzékelőket alkalmaztunk.

A kiépített és felprogramozott vezérlések minden esetben azonnali beavatkozást jelentenek. Tűzjelzés esetén megszólaló szirénákat fényjelzéssel egészítettük ki, a területen zajló gyártófolyamatokból adódó háttérzaj miatt. A vezérlések között megtalálható liftvezérlés, automatika rendszeren keresztüli légkezelő tiltó jelek, gyorskapu nyitások. Ezen felül külön vezérelt eszközök a szinti hő- és füstelvezető rendszerek, valamint a tűzgátló nyílászárók. Az épületben korábban kiépített, nem Siemens tűzjelző rendszerrel történő kommunikáció megvalósítása is zökkenőmentesen megtörtént, így az összenyitási pontokon a tűzgátló nyílászárók működése mindkét épületből érkező tűzjelzés esetén biztosítottá vált.


A két épület között közlekedő szállítópálya külön tűzeseti vezérlőjelet kapott. Ennek lényege, hogy tűzjelzés esetén a szállítópályát megállítjuk, az érintett tűzszakaszon pedig „lebukik”, hogy a tűzgátló motoros kapu zárása elvégezhető legyen.

A rövid kivitelezési határidő, a projekttel párhuzamosan folyó számtalan kivitelezési munka jól összehangolt szervezési feladatot jelentett, melyet nem könnyítettek meg a pandémia miatt kialakult globális szállítmányozási problémák sem. Ez azonban az SBT Protect számára nem jelentett gondot, így az épület készültségi szintjét folyamatosan követve, a rendszer használatba vétele sikeresen megtörtént.

Az Ön igényeinek és védendő ingatlanának leginkább megfelelő tűzjelző rendszer kialakítással kapcsolatban keressen minket bizalommal!

© 2022 SBTProtect. All Rights Reserved. Designed By One Online